TraderCentrum.hu » Bejegyzés » 2018, a valóban új év!

2018, a valóban új év!

2018.02.12.

Már pár hete tervezek írni egy újabb bejegyzést, de mindig vannak fejlemények...

Én is még csak próbálom összerakni az idei évre szóló stratégiámat. Tavaly már vártam, hogy 2018-ban több új dolog is számításba kerül: új FED-elnök, Bitcoin-emelkedés vége, és egy nagyobb korrekció az indexeken. Most, hogy végülis mindhárom bekövetkezett, érdemes kis konklúziót vonni. 

Ritka az olyan eset, amikor két termékben is a kicsúcsosodást, és az azt követő zuhit láthattuk ilyen rövid idő alatt. A bitcoin, és vele együtt a többi kriptopénz esése lényegében már az évfordulót követő napokban felerősödött, és a tető felé haladva a csökkenő volatilitás, és a csökkenő likviditás után beindul a nagy esés. Az amerikai indexeken szinte ugyanez történt. Február második napján. Én az ES-t 3000-ig még vártam volna felfelé, de lényegében árgus szemekkel figyeltem a piac minden rezdülését, hogy mikor lesz esés. Végül pénteken, február másodikán gyorsan piaczárás előtt zártam minden longomat, mert nagyon lenyomták nap végére az indexeket. 

Történelem ismétli önmagát. Nagy kérdés, hogy az amerikai államkötvények esése meddig fog tartani. Egyelőre az arany araszolgat, az olaj, indexek esnek, dollár erősödik euróval szemben,  bitcoin is esik. Jen ugyan már az erősödés jeleit mutatja. Izgalmas időszaknak nézünk elébe. Legyetek résen, mert a nagy esésekből könnyen tudunk profitálni, de a megnövekedő volatilitás miatt a stopokat kétszer gondoljuk meg, hová tesszük. Lassan, de az illikvid piachoz kezdjünk hozzászokni. Ha az ES 2000 alá beesik, akkor pedig a növekvő munkanélküliséghez is...